|
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
a 2003-2004. évi Római Magyar Akadémia Képzőművész
Ösztöndíja elnyerésére
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma megbízásából a Képző-
és Iparművészeti Lektorátus pályázatot hirdet a Római Magyar Akadémia
2003-2004. évi képzőművészeti ösztöndíjára.
Pályázhatnak: hivatásos festőművészek, grafikusművészek és szobrászművészek
(a korábbi ösztöndíjasok, valamint főiskolai, egyetemi hallgatók
kivételével).
A pályázható időtartam: 2 illetve 3 hónap.
Az ösztöndíjkeret felosztásáról művészettörténészekből és képzőművészekből
álló bírálóbizottság dönt. Az eredményről a beadástól számított
hat héten belül valamennyi pályázó értesítést kap.
Az ösztöndíj összege: 630 euro/hó, amelyből szállásdíjként
5,16 euro/nap fizetendő a Római Magyar Akadémián.
A pályázat az erre a célra szolgáló űrlap kitöltéséből, az ehhez
csatolt pályázati munkatervből és a mellékletekből áll.
A munkatervnek a művészi koncepció kifejtését kell tartalmaznia,
amelyet a pályázó az ösztöndíj elnyerésével kíván megvalósítani.
Mellékletként az eddigi munkásságról katalógust, portfoliót, diát
vagy fotókat kérünk beadni. Nyelvismeret nem feltétel, de értékelési
szempont, ezért az idegennyelvtudást igazoló bizonyítvány másolatát
kérjük, mellékeljék.
A kiírásnak nem megfelelő pályázatok érvénytelenek.
Pályázati űrlap a Képző- és Iparművészeti Lektorátuson, a Magyar
Alkotóművészek Országos Egyesülete illetve a Fiatal Képzőművészek
Stúdiója Egyesület székhelyén, valamint a Nemzeti Kulturális Örökség
Minisztériuma Ügyfélszolgálati Irodáján (Budapest, Wesselényi u.
20-22.) kapható, továbbá letölthető a Pályázati Figyelő (www.pafi.hu)
és a NKÖM internetes honlapjáról (www.nkom.hu/pályázatok).
A pályázatokat a Képző- és Iparművészeti Lektorátus címére kell
benyújtani.
Cím: 1014 Budapest, Úri utca 54-56. (tel.: 356-7444/132 mellék,
Benkő Cs. Gyula osztályvezető)
Postacím: 1250 Budapest I. Pf. 17.
Pályázatok beérkezési határideje: 2003. szeptember 10., szerda,
16 óra.
Gyakorlati tudnivalók:
Az ösztöndíj célja, hogy (elsősorban) Rómában lehetőséget biztosítson
a szakmai tájékozódásra, a galériák, gyűjtemények és múzeumok megismerésére,
szakmai kapcsolatok teremtésére, Róma és az itáliai kultúra nyújtotta
inspiráción keresztül alkalmat teremtve az ösztöndíjas egyéni művészetének
a továbbfejlesztésére.
Az Akadémián közvetlen alkotómunkára csak korlátozott mértékben
van lehetőség. Munkaeszközről az ösztöndíjasnak kell gondoskodnia.
Az Akadémia kétévente az előző időszak ösztöndíjasainak a műveiből
közös kiállítást rendez a kiállítótermében. Az Akadémiáról részletes
információkat a www.magyarintezet.hu
honlapon lehet kapni.
Az elhelyezés két- illetve egyágyas szobákban történik, ahol főzési
lehetőség is van.
A kiutazási költség (vasúti jegy) 50%-át téríti a minisztérium,
gépkocsival történő utazás esetén csak költségtérítés igényelhető.
Parkolási lehetőség az Akadémián nincs. Baleset- és betegbiztosításról
az ösztöndíjasnak kell gondoskodnia.
A nyertes pályázók számára a kiutazással kapcsolatos további teendőkről
a minisztérium közös konzultációt fog tartani. A kiutazás 2003 decemberétől
2004 augusztusáig lehetséges.
Az elnyert időtartam több részletben való letöltésére nincs mód.
Az elnyert, de az akadémiai évben igénybe nem vett ösztöndíjak érvényüket
veszítik.
Budapest, 2003. június 10.
Képző- és Iparművészeti Lektorátus
|