Beszámoló a Kállai Ernő kutatási ösztöndíjhoz

Gebauer Imola

A Lucien Hervé hagyatékában őrzött dokumentumok kutatása

 

Lucien Hervé (1910-2007), a magyar származású fotóművész a XX. századi építészet egyik legkiválóbb fotósaként ismert világszerte. Művészi pályája 2007 nyarán lezárult, de kiállításokon és publikációkon keresztül az egyetemes fotótörténet elkerülhetetlen szereplőjévé vált. Az archívumában őrzött dokumentumok feldolgozását, értelmezését és azonosítását felesége, Judith Hervé segítségével és támogatásával végzem.

Lucien Hervé párizsi archívumában a dokumentumok legnagyobb csoportját a művész által többé-kevésbé rendszerezett levelek és rendezetlen, kivágott folyóiratcikkek alkotják. Ezekhez csatlakozik a kiállítási meghívók, plakátok és egyéb írások csoportja.
Az alapos kutatómunka megkerülhetetlen helyszíne a párizsi Fondation Le Corbusier, a két művész közötti levelezés legteljesebb intézményi lelőhelye. A dokumentumok főbb csoportjai: számlák, megrendelések, személyes levelek. A munka részeként a párizsi Cité de l'Architecture et du Patrimoine archívumában az egyes építészek dokumentumaihoz csatolt Lucien Hervé dokumentumokat (fotók, kevés írott anyag) is megvizsgáltam.

A kutatás eredményei
Az áttekintett kézzel írt és nyomtatott dokumentumok sok újdonságot hoztak az életmű megismerése szempontjából. A levelezés eddig nem ismert, illetve számon nem tartott kiállításokról tudósít, megismertet a fotómegbízások részleteivel, a könyvkiadások nehézségeivel, a munkák során született baráti kapcsolatokkal. Információi a művészről szóló publikációkból nyerhető adatokkal együtt számos új tétellel gazdagították a kiállításjegyzéket és a bibliográfiát. A munka ennél még értékesebb eredménye, hogy a kutatás jelen állapotában egy új Lucien Hervé-kép van kialakulóban. Az építészekkel egy életen át együtt dolgozó, "építész-lelkű" fotóművészről egyre több adat bizonyítja, hogy a gondolkodásában is építész volt. Az írott, sőt egyes képi források is e következtetés felé terelnek. Az adatok ismeretében új kérdések merülnek fel, s miközben manapság igyekszünk kiszabadítani az "építészeti fotós" kategóriájából, e kutatás az eddig ismerteknél mélyebb kapcsolódási pontokat tár fel, melyek a művészt az építészethez kötik.

A levelezés tanulságai
A pálya kezdetei
A levelezés áttekintése elvezet a fotográfusi pálya kezdeteihez. Az egyik legkorábbról datált (1949-1954) egység, mely Marie-Alan (Pere) Couturier-től (1897-1954) származik a szakmai kapcsolat mellett személyes barátságot is feltár. Hervé pályája indításában, kapcsolatrendszerének kiépülésében legnagyobb szerepe Pere Couturier domonkos szerzetesnek, a L'Art Sacré című folyóirat (1935-1969) főszerkesztőjének, haladó szellemű műértőnek, művészeti írónak volt. A tőle származó, nagyjából 20 db, kézzel írott levél alapján baráti és szakmai kapcsolatuk töretlen és aktív volt: Pere Couturier rendszeresen illusztrálta különböző folyóiratokban (France Illustration, L'Art Sacré) megjelent cikkeit Lucien Hervé fotóival. A jelentősebb közös publikációik: Ronchamp, Notre Dame zarándokkápolna (Le Corbusier); Vence, Rózsafűzér-kápolna (Matisse); és Audincourt, Sacré-Cour templom (M. Novarina, Bazaine, F. Léger).
Hervé élete egyik legfontosabb eseményének tekintette a Le Corbusier-vel (1887-1965) való találkozását (1949). Az együttműködés idejéből származó levelek nagy része még kutatásra vár. Az áttekintett részletek főként a munkakapcsolatból adódó nézeteltérések baráti megoldását keresik. Hervé az építész halála után minden megtett művei megismertetéséért, elvei megértetéséért (kiállítás sorozat, könyvkiadás). A folyóiratcikkekből kiderül, az 1960-as évek közepétől előadásokat tartott, kerekasztal-beszélgetéseken vett részt, nyilatkozatokhoz csatlakozott és cikkeket írt, hogy az új építésznemzedékhez eljuttassa barátja benne leszűrődött hitvallását.
Lucien Hervé 1965 utáni építészetre koncentráló tevékenysége főként ennek a két együttműködésnek köszönhette létét.

A művész a pályán
A levelezés kisebb egységei a művész szakmai életének részleteibe engednek bepillantani: szerzői között építészeket, múzeumokat, minisztériumokat, könyvkiadókat találunk. Az 1950-es évektől gyűjtött dokumentumok megvilágítják, mennyi küzdelem áll a látszólag könnyű sikerpályát befutott életmű mögött. Az építészek pontosan előírják, mit várnak a fotográfustól, a megrendelésre készített fotóknál olykor vázlatokkal illusztrálják, hogyan kell megörökíteni épületüket (G.-H. Pingusson). Az építészettörténészek minél több fotót szeretnének a rendelkezésre álló pénzügyi keretből kiadandó könyvük illusztrációjaként megszerezni (Michel Ragon).
Hervé kitartóan kereste a hazai és külföldi kiállítóhelyeket, hogy alkotásait befogadó intézményeket találjon. Négy különösen sikeres kiállítás sorozatot könyvelhetett el (Az építészet nyelve; A háború utáni Párizs; Egy modern 16. századi város: Fatehpur Sikri, a mogulok fővárosa; Le Corbusier), melyek elismertsége révén nem csak európai helyszínek mutatták be anyagát.
Sok nehézségről tanúskodik a kiadókkal való levelezés, melyből meg nem valósult könyvtervekről is hírt kapunk. (Édition du Seuil, 1960; Éditorial RM, 1961). Egy dokumentum feltárja számos műtárgyfotója történetét: iráni múzeumokban a Gallimard kiadónak fotózott.

A publikációk tanulságai
Míg a levelek kiváltképp az események terveiről, előkészületeiről szolgálnak gazdag információval, a publikációk a megvalósult események fogadtatásáról, a közreműködőiről szóló adatokkal gazdagítják ismereteinket. Megerősítik, hogy Hervé fotográfusi tevékenységét 1965-ben kezdődő betegsége (sclerosis multiplex) csak részben korlátozta, de annál nagyobb szerepet kapott ez után életében az intellektuális tevékenység. A leginkább újszerű adatok az 1960 utáni forrásokból származnak. Tanulmányozásuk nyomán Hervé úgy áll előttünk, mint egy kiemelkedően aktív művész, pedagógus, építészeti szakíró, művészeti kritikus.

Lucien Hervé új megvilágításban
A művész kiállításai (Az építészet nyelve; Egy modern 16. századi város: Fatehpur Sikri, a mogulok fővárosa) gyakran egy-egy koncepció köré szerveződtek, ahol a képeket rendszerint szövegek kísérték és értelmezték. Nem elég az alkotó technikai tudását bemutató, "szép" kiállítást rendezni, Hervé el akarja érni, hogy a néző érezze azt, amit ő érzett a kép készítésekor, vele együtt gondolkodjon el a régi és mai építészet kérdéseiről és felelős, aktív részvételre igyekszik biztatni a városi környezet alakítását illetően. Kiállításainak újszerű berendezése, az installáció eredetisége szintén ezt a küldetést szolgálta. A hétköznapi emberekhez akart eljutni, ezért ezeket művelődési házakban, munkás kultúrközpontokban rendezte. Az egyes kiállítások után a folyóiratokban megjelenő reflektáló gondolatok azt jelzik, hogy a művésznek sikerült megmozdítani nézőit, gondolatokat ébresztett, dialógusba lépett velük.

A publikációk tanúsága szerint a kiállításokat gyakran kísérte beszélgetés vagy előadás, melyeken Hervé kifejtette nézeteit a kortárs építészet és a társadalom viszonyáról, és rendszeresen vetített is. Kiállításai olykor építészeti konferenciához kapcsolódtak, ahol a művész részvétele, vitaindító gondolatai a hivatalos program részét képezték. Vetített képes előadásokra kiállításoktól függetlenül is meghívták, melyeken neves építészekkel együtt fejthette ki véleményét urbanisztikai kérdésekről. A kutatás során megkezdődött a Lucien Hervé részvételével zajlott előadások, kerekasztal-beszélgetések, konferenciák összeírása. Ezekre vonatkozó adattár korábban nem létezett, dokumentumai véletlenszerűen lelhetők fel.

Ismert, de korábban részleteiben nem vizsgált tény, hogy Hervé "közszerepléseinek" nagy része oktatási intézményekhez köthető. Az 1970-es évek elejétől rendszeresen művészeti intézmények diplomavizsgáinak bizottsági tagja. Plakátok és meghívók tanúsítják, hogy 1993 és 2000 között állandó szereplője volt az École d'Architecture de Paris La Villette évente rendezett szakmai szemináriumainak. A beszélgetések az ő koordinálásával, építészek, szociológusok, filozófusok, egyetemi tanárok, minisztériumi szakpolitikusok részvételével zajlottak.

A korábbi életrajzokból és bibliográfiákból tudjuk, hogy Lucien Hervé a világháború előtt, és az 1960-as évek elejéig alkalmanként cikkeket írt. A fellelt dokumentumok bizonyítják, hogy Hervé aktív művészeti író, kritikus, aki írói tevékenységét még az 1980-as években is gyakorolta. Írásai főként szaklapokban jelentek meg és témájukban egyre inkább aktuális építészeti és urbanisztikai problémák felé fordultak. Ezt az 1960-as évek közepétől jellemző időszakot Hervé Carré Bleu folyóiratban betöltött szerepe illusztrálja leghívebben. A művész az 1958-ban alapított építészeti lap szerkesztőségi tagja volt, szakmai cikkei bizonyítják, hogy nem pusztán esztétikai szempontjaival vagy fotóillusztrációkkal járult hozzá a bizottság munkájához. Véleményét többször is nyílt levélben fogalmazta meg, melyhez neves építészek csatlakoztak aláírásukkal (pl. az Athéni Karta és Le Corbusier értékelése kapcsán).

Konklúzió
A levelek és folyóiratcikkek együttesen bizonyítják, hogy bár Lucien Hervé a legkiválóbbat a fotóművészet terén alkotta, tevékenysége ennél sokkal gazdagabb. Fotók vizsgálata eredetileg nem tartozott a kutatás céljai közé, de a Cité de l'Architecture et du Patrimoine archívumában tanulmányozott anyagból levonható következtetések a kutatás eredményeivel összecsengenek. A többségében 1965 utáni megbízásokra készült felvételek megerősítik: Hervé, miközben, mint neves, rangos referenciákkal bíró fotográfust alkalmazták, a valóságban építészeti kritikusként is működött, és tapasztalatait, véleményét cikkekben, előadásokon, kerekasztal-összejöveteleken és kiállításokon fejtette ki.
Az építészetet nem csak esztétikailag szemlélte, hanem tanulmányozta, értette, megértette, kommentálta és terjesztette.  Ennek ismeretében azonban felmerül a kérdés: megragadható-e fotóin ez a folyamatos szakmai fejlődés, a szaktudás alapossága, a növekvő tudatosság?

 

Budapest, 2010. január 28.