| Kárpáti Zoltán
CZIMRA GYULA ÉLETMŰVÉNEK
MONOGRAFIKUS KUTATÁSA
A pályázat rövid ismertetése:
Czimra Gyula (1901 - 1966) életművének művészettörténeti recepcióját
a mai napig a magányos festő toposza határozza meg. Ez
a romantika korából átöröklött fordulat szinte minden esetben elmaradhatatlan
kelléke a magyar művészettörténet-írásnak, mikor a hivatalos vagy
félhivatalos művészeti élettől, iskoláktól vagy csoportoktól távoli
művészeti tevékenységet akar körvonalazni. A társtalan, magányos
művész kliséjének meggyökeresedéséhez hozzájárult a csoportok formájában
testet öltő avantgárd mozgalmak végét követő, a művészetben mind
erőteljesebbé váló egyéni mítoszteremtés igénye éppúgy, mint az
ötvenes évek megmerevedett kultúrpolitikája, mely számos életművet
sodort a perifériára. Így a 20. századi magyar művészet története
könnyen tűnhet egymástól elszigetelt, műtermük magányába zárkózó
művészek heroikus küzdelmének.
A száraz életrajzi tények fényében Czimra Gyula joggal érdemelte
ki, hogy méltatói rendre a rákoshegyi remeteként aposztrofálják:
alig volt harminc éves, amikor rákoshegyi házába költözött, ahonnan
jóformán haláláig ki sem mozdult, a művészeti életben szerepet nem
vállalt, és néhány helyi, csoportos tárlatot leszámítva, életében
művei kiállításon nem szerepeltek. A rákoshegyi házában születő
geometrikusan feszes rendbe komponált, homogén felületekből építkező,
lírai enteriőrjei és csendéletei ugyancsak a magányos művész képét
sugallják. Szíj Rezső (1969) és Haulisch Lenke
(1974) Czimra Gyuláról írt kismonográfiái is a művész társtalanságát,
egyéni stílusát hangsúlyozzák.
Az életmű alaposabb vizsgálata némileg árnyalja Czimra Gyula művészetének
a szakirodalomban meghonosodott karakterét. Bár pontosan ismert,
a kutatás mégsem fordított kellő figyelmet a művész pályakezdésének
az éveire. Holott mikor Czimra Gyula 1934-ben a rákoshegyi magányába
vonult, már bő egy évtizedes, meglehetősen mozgalmas művészi múltra
tekintett vissza. 1923-tól öt évig Párizsban élt, ahol az École
Nationale Supérieure des Beaux-Arts növendéke volt. Ekkor kötött
barátságot Paizs-Goebel Jenővel és Jeges Ernővel,
hogy azután hármasban utazzanak Barbizonba, ahol Paál László nyomait
kezdték követni. Mikor 1928-ban végleg hazatért, egy nyáron át a
nagybányai művésztelepen dolgozott, majd az elkövetkező
éveket, a még Párizsban megismert festőbarátai, Paizs-Goebel és
Jeges meghívására, a frissen alakult szentendrei művésztelepen
töltötte. Itt ismerkedett meg Barcsay Jenővel is, akihez
egy életen át, szoros szakmai és baráti kapcsolat fűzte.
Ebből a vázlatos életrajzból is kitűnik, hogy Czimra Gyula művészete
számos, meglehetősen heterogén forrásból táplálkozott. A Paál László
által közvetített barbizoni iskola realista ideálja, a
Párizsban megismert posztimpresszionizmus, az École
de Paris, a századfordulón a magyar progressziót képviselő
nagybányai plein-air festészet, és a legkülönfélébb festői
tendenciákat integráló szentendrei művésztelep közvetlen
hatást gyakoroltak Czimra Gyula pályakezdésére. De számolnunk kell
az olasz novecento festészet klasszicizáló formanyelvét
hazánkban meghonosító római iskola befolyásával éppúgy, mint az
"őstehetség" mozgalommal, a naiv művészet
iránt feltámadt érdeklődéssel, vagy a meginduló gyűjtések révén
a figyelem homlokterébe került népművészet szerepével is.
Éppen ezért Czimra Gyula ötvenes években kiteljesedő stílusa nem
társtalanságában, hanem a húszas-harmincas évek művészeti irányzatainak
ismeretében értelmezhető. Mindezek számbavétele, a művész kapcsolatrendszerének
és inspirációs forrásainak felderítése egy monográfia elsődleges
feladata.
De éppen így megkerülhetetlen az életmű recepciójában eltolódott
hangsúlyok revíziója is. Haulisch Lenke a kismonográfiájában még
a korai posztimpresszionista festményektől az ötvenes évek érett
műveihez vezető, egyenes vonalú fejlődéssel számol. Így azonban
a harmincas és ötvenes évek között, az életműben egy közel két évtizedes
szünet mutatkozik. A "lyukas életmű" teóriáját azonban
az életrajzi tények, és a művész oeuvre-katalógusában jócskán megszaporodott
művek sem támasztják alá. Megfelelőbbnek vélem a "párhuzamos
életmű" modelljét. Mert bár tény, hogy Czimra Gyula festészete
az ötvenes évek közepén teljesedett ki, az ekkor születő képeinek
stílusa, már a harmincas évek derekán készült szentendrei festményein
feltűnik, hogy azután búvópatakként húzódva, a művész által mindvégig
legtöbbre becsült posztimpresszionizmus árnyékában, időről-időre
a felszínre törjön. Czimra Gyula életművét több, párhuzamosan egymás
mellett futó stílusának a bonyolult szövedékében kell látnunk, még
ha egyes szálai nem azonos kvalitást képviselnek is. Habár az életmű
csúcspontját továbbra is a kései olajképei alkotják, mégis számos,
ez idáig "ismeretlen mű" a méltó helyére kerülhet: így
Czimra Gyulának máig kevéssé becsült, a magyar grafika történetében
páratlan "papírkarc" hagyatéka, vagy a számában szerényebb,
ám kuriozitása okán az érdeklődésre ugyancsak igényt tartó gazdag
iparművészeti kollekciója.
A monografikus kutatás elsődleges feladatának az oeuvre-katalógus
által reprezentált teljes életmű felkutatását, Czimra Gyula korábbi
művészeti kapcsolatrendszerének és inspirációs forrásainak a felderítését
tekintem. Úgy gondolom, a művész ötvenes években kiteljesedő, klasszicizáló
festészete a pályakezdésének éveiben gyökerezik, melyre a húszas-harmincas
évek sokszínű európai és hazai művészeti irányzatai jelentékeny
hatást gyakoroltak. Csak ezek ismeretében rajzolható hiteles kép
Czimra Gyula valóban egyéni hangú művészetéről.
A monografikus kutatást három részben tervezem, melynek első fázisát
az oeuvre-katalógus összeállítása képezi. A második évben
a Czimra-dokumentumok egybegyűjtését és rendszerezését, az előzmények
és hatások vizsgálatát tervezem. A befejező szakaszban
megszülető monográfia kézirat lehetőséget teremthet egy Czimra Gyula
retrospektív-kiállítás előkészítésére is.
Beszámoló a Kállai Ernő ösztöndíj első évéről:
Az ösztöndíj biztosította monografikus kutatás első szakaszában
Czimra Gyula oeuvre-katalógusán dolgoztam. Habár a művész halálát
követően a hagyaték egy jelentős, valamennyi korszakát fő művekkel
reprezentáló része a Magyar Nemzeti Galériába került, és Czimra
Gyuláról hamarosan két kismonográfia is napvilágot látott, az életmű
teljes számbavétele elmaradt. 1999-ben NKA támogatással kezdtem
az életmű szisztematikus regisztrálásához. Az akkor egybegyűjtött
és lefotózott valamint digitalizált formában archivált művekkel
és az azóta felbukkant újabbakkal együtt a Czimra életmű mára több
mint háromszázötven tételesre növekedett. Az elmúlt év legfontosabb
nyeresége az a korábban elveszettnek hitt, azonban az MTV archívumából
előkerült Czimra Gyula portréfilm (Zsigmondi Boris, 1977), mely
közel kétszáz, köztük ötven magánygyűjteményben őrzött, részben
máig lappangó Czimra művet mutatott be, jónéhányat a művész legkevésbé
ismert korai, párizsi korszakából.
Bár a Czimra-oeuvre nem tartozik a nagy életművek közé, mint minden
elhanyagolt életmű, számos problémát vetett fel. Így az oeuvre-katalógusban
meglehetősen magas a lappangó művek száma. A teljes műtárgyjegyzék
közel tizedének mindössze a provenienciája tudott, a művek jelenlegi
őrzési helye ismeretlen. Közel egy tucat mű maradt beazonosíthatatlan,
melyeknek sok esetben mindössze a címük és a technikájuk regisztrált.
Néhány műről pedig mindössze nézőképpel rendelkezem. A hetvenes
évek elejéig a művész özvegyénél egyben őrzött művészi hagyaték
összeírásának elmaradása pótolhatatlan mulasztásnak bizonyult. Itt
további eredményeket az ösztöndíj második szakaszában tervezett,
a Czimra-dokumentumok (kiállítások, kritikák, levelezés, stb.) szisztematikus
áttekintésétől remélhetek. A Czimra oeuvre-katalógus összességében
mégis lezártnak tekinthető, a kutatás hátralévő két évében apróbb
kiegészítések még igen, jelentős gyarapodás azonban már nem várható.
Az ösztöndíj első évében publikált írásaim:
A kétfenekű bőrönd. Magyar kollázs 1910-2004. Műértő (XV)
2004/5, 2; Végtelen, Kádak. Székesfehérvári Kortárs Művészeti Fesztivál.
Faa Balázs, Olajos György, Türk Péter és Gaál Tamás kiállítása.
Műértő (V) 2004/6, 1, 10; Tájkarcok. Antoni Waterloo (1609-1690).
Műértő (V) 2004/7-8, 8; A képek kettős természete. Mariazell
emlékezete. Műértő (V) 2004/9, 7; Horizont. Megyik János
perspektíva szemlélete. In: Kép-alá-írás. Művészek a művészetről.
(szerk. Készmann József). Budapest: Magyar Alkotóművészek Országos
Szövetsége 2004, 100-112; A város igazi arca. A szentendrei rajzművészet
évszázada. Műértő (VI) 2005/1, 5; The Budapest Animal Model-Book.
Codicological analysis and reconstruction. Bulletin du Musée
Hongrois des Beaux-Arts (100) 2003/2 [megjelenés előtt].
Budapest, 2005. január 25.
|
