Rezümé 2006
Nagy Edina

Művészetkritikusi programom fókuszában elsősorban a műfaji határok kérdését felvető művek, kezdeményezések, irodalom álltak, különös tekintettel a tömeg / elitművészet relációjára.

A 2006-os év tavaszán két, a Műcsarnokban megrendezett kiállítás, a Coolhunters - Fiatalok média és piac között; valamint a Muntean & Rosenblum művészpáros Szürkületben élünk című kiállításainak (2006 március 24 - május 31.) kurátoraként a pop- és elitművészet relációinak vizsgálata gyakorlati aspektusból vált lehetővé számomra. A Coolhunters című kiállítás tulajdonképpen "tárgyi bizonyítéka" volt annak, hogy az ún. "popkultúra" tárgyai, témái abszolút relevanciával bírnak a magaskultúra intézményeiben, és változtatás nélkül "áthelyeződnek" a "magaskultúra" közegébe. Az osztrák-izraeli művészpáros, Muntean & Rosenblum munkáiban a popkultúra mintegy kiindulópont, a hétköznapi jelenetek, logók, szimbólumok, a populáris kultúra ikonjai a művészettörténet klasszikusait idéző teátrális beállításokban kerülnek ábrázolásra. Tematikájában tehát mindkét kiállítás, bár különböző módon, a tömeg- és elitművészet határait feszegette. A Műcsarnok kiállítási közegében történő bemutatásuk pedig csak egy példa a populáris- és magaskultúra határainak elmosódására, amit a befogadók többsége - legalábbis a reakciókból és a kritikából ítélve - rezignációval vesz tudomásul.

A kiállítási intézmények koncepcionális változásaival, az intézménypolitika alakulásával kapcsolatosan, művész - közönség - kritika relációjába helyezve azokat, egy új "intézménytípus" keltette fel érdeklődésemet.
2006 nyarán berlini Eötvös ösztöndíjas tartózkodásom tette lehetővé számomra egy új galériatípus, a Produzentengalerie megismerését. A Berlinben működő Amerika Galerie (www.amerika.de) felépítését tekintve eltér mind a kereskedelmi, mind a nonprofit alapú galériák működésétől. A berlini galéria "művészeti menedzserével"/galeristájával való további együttműködés során szándékomban áll meghívni Budapestre, hogy beszámoljon a galéria "alternatív" működtetéséről. Az új galériatípus működési mechanizmusairól, a galérián belül a hierarchikus struktúrák felszámolásának előnyeiről s az abban rejlő lehetőségekről a 2007-es év folyamán egy hosszabb tanulmányt kívánok megjelentetni. Ennek részeként a közelmúltban Budapesten létrejött "hibrid" művészeti intézmények, mint pl. az Impex kortárs művészeti szolgáltató központ működését szeretném elemezni, s összevetni a különböző működési módszerek hatékonyságát.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Művészetelméleti Intézetében a 2006-os tavaszi, valamint a 2006/2007 őszi félévben tartott kurzusaim egyikén, a művészetszociológia tárgykörében tartott szemináriumon lehetőségem nyílt az intézményesülés és a kanonizáció kérdéskörét tárgyalni.
Az ez évben a L'Harmattan Kiadónál fordításomban megjelenő német művészetszociológiai kézikönyv, Oscar Baetschmann: Kiállító művészek. Kultusz és karrier a modern művészet rendszerében a művész státusz kialakulásának történeti áttekintésére, a kiállítási intézmények változásainak feltérképezésére (a 17. századtól az 1990-es évekig bezárólag) nyújtott kiváló alkalmat. A kézikönyv a fentebb említett, az új intézményi formákat bemutató tanulmányom áttekintő bevezetőjének megírásakor is jelentős segítségemre lesz majd.
A 2006/2007 őszi félévében tömeg- és magasművészet relációinak kapcsán a művészetszociológia szeminárium a street art és public art témáit járta körül gyakorlati példák (a Dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben, a Kartoon Galériában, a Stúdió Galériában, Műcsarnokban, stb.) a témában megrendezett kiállítások, valamint az egyre nagyobb számú releváns irodalom segítségével. A szeminárium kétségkívüli hozadéka, hogy a hallgatók más szempontok alapján ítélik meg a street art különböző megnyilvánulásait, a szemináriumon folytatott viták hozzájárultak a szempontok differenciálódásához.
A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem meghívására a pécsi Kommunikáció Tanszéken tartott előadásom szintén a public art témában íródott, ahol elsősorban a negatív kritika, valamint a cenzúra fogalmainak kapcsán mutattam be klasszikus és kortárs példákat egyaránt.
A félév folyamán a hallgatókkal együtt feldolgozott anyag is segítségemre lesz a 2007 márciusában Karslruhéban a kortárs művészeti vásáron tartandó előadásom, a "Street art utcái" című előadás tematikájának összeállításakor. Az ugyanitt megrendezésre kerülő pódiumdiszkusszió alkalmából pedig egy kortárs magyar művészeti áttekintésre is lehetőség nyílik majd.

A kortárs művészettörténet témában tartott másik, kritikaírás/írásgyakorlat szemináriumom a művészetről való beszéd - és írás nehézségeit boncolgatta. A hallgatók saját maguk választotta, vagy általam javasolt kortárs képzőművészeti kiállításokról velem együtt rövid kritikák, beszámolók formájában fejtették ki véleményüket éppen látható, aktuális kiállításokról, képzőművészeti jelenségekről.
Az órákon minden írás, az általam írott beszámolókkal együtt közös elemzésre, megvitatásra került. E beszélgetések is azt igazolták, hogy a fiatal generáció számára már egyáltalán nem okoz problémát populáris és magaskultúra jelenségeinek közös platformon történő megvitatása, közös, egymást kiegészítő jelenségként történő tárgyalása.
A szeminárium konklúziójaként az írásokban tárgyalt kortárs kiállítások többsége is azt a szerencsére már közhelyszámba menő tapasztalatot igazolta, hogy a művészettörténet, a művészeti reflexió, a műkritika tárgyát már nem lehetséges csupán a klasszikus művészettörténet kategóriáinak megfelelő művekre korlátozni.