Az MMIKL 2009. évi public art programjának keretében public art művek a
világhálón való megvalósítására Net-tér címmel kiírt országos pályázat
végeredménye

 

A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus (MMIKL) a 2008-ban nagy szakmai és közönségérdeklődés mellett lebonyolított public art programjának folytatásaként és továbbfejlesztéseként az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával megvalósuló 2009. évi public art projektje keretében "Net-tér" elnevezéssel országos, nyílt pályázatot hirdetett public art munkák a világhálón való megvalósítására. A pályázat lebonyolítója az MMIKL szakmai igazgatósága, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus.

A pályázatra hét szerző, ill. alkotócsoport összesen tizenegy pályatervet adott be.

A kiíró által felkért kuratórium a benyújtott pályázatok között nem talált olyan tervet, amely változtatás nélkül alkalmas lenne megvalósításra, azonban az alábbi két pályatervet - kvalitásuk miatt - továbbfejlesztésre érdemesnek ítélte, és az alkotókat a bírálaton felvetett problémák megoldására és további részletek kidolgozására kérve, második fordulóba hívta meg:

 

Horváth Csaba Árpád

Akarod tudni az igazságot?

  Összeesküvés-elmélet generátor
   
Szakács Nikoletta - Tesch Katalin - Tihanyi Dominika
   
  A végtelen szőnyeg


A kuratórium a második fordulóban végül egy pályaművet választott ki megvalósításra. A megítélt felhasználási díj (utóbbi sem az áfá-t, sem az esetleges munkáltatói közterheket nem tartalmazza, amelyeket a pályázatkiíró a megítélt összegen felül fizet):

Szakács Nikoletta - Tesch Katalin - Tihanyi Dominika  

 

 

 

  A végtelen szőnyeg
500.000.- Ft

 

 

 


A kuratórium tagjai voltak:

Boros Géza művészettörténész, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Művészeti Főosztályának főosztályvezető-helyettese
Kertész László művészettörténész, a Lektorátus igazgatója (a pályázatkiíró képviseletében)
Készman József művészettörténész, kurátor, a Műcsarnok produkciós vezetője
Somogyi Hajnalka művészettörténész, kurátor, a Ludwig Múzeum, Kortárs Művészeti Múzeum munkatársa
Százados László művészettörténész, kurátor, a Magyar Nemzeti Galéria munkatársa, a Balkon szerkesztője
Szegedy-Maszák Zoltán médiaművész, egyetemi docens, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektorhelyettese.

Letöltés rtf formátumban /10 kB./

 

Nyitólap / Műbírálat / Pályázatok / Ösztöndíjak / Díjak / Kiadványok / Munkatársak / Archívum / Linkek / Névjegy