Az MMIKL 2009. évi public art programjának keretében public art művek
urbánus környezetben való megvalósítására Te itt áll címmel kiírt országos
pályázat végeredménye

 

A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus (MMIKL) a 2008-ban nagy szakmai és közönségérdeklődés mellett lebonyolított public art programjának folytatásaként és továbbfejlesztéseként az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával megvalósuló 2009. évi public art projektje keretében Te itt áll elnevezéssel országos, nyílt pályázatot hirdetett public art munkák vidéki nagyvárosokban való megvalósítására. A pályázat lebonyolítója az MMIKL szakmai igazgatósága, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus.

A Lektorátus 6 olyan várost hívott meg partnerként a projektbe, amelyek esetében a kortárs művészeti szcéna nyitottsága, fogadókészsége, valamint a program előző évi sikeres megvalósítása magától értetődően indokolta a public art hangsúlyosabb megjelenését. Ezen városok közül négy - Dunaújváros, Eger, Győr, Miskolc - elfogadta a felkérést, és a felkért helyi szakértőkön keresztül tevékenyen részt vett a lehetséges helyszínek, majd a megvalósuló művek kiválasztásában is.

A projekt pályázati szakaszát a kuratóriumok sikeresnek értékelték, a pályázatra 91 érvényes pályamű érkezett be, amelyek közül 12 munkát választottak ki megvalósulásra.

A public art fő jellemzői közé tartozik a helyspecifikusság, de minden esetben kontextusfüggő, az adott közösséget vagy a társadalom egészét érintő kérdéseket tematizáló művekről van szó, ezért a pályázatokat tartalmilag-esztétikailag, valamint a technikai, anyagi és biztonsági kivitelezhetőség szempontjából városonként eltérő összetételű kuratóriumok bírálták el, amelyek az adott várossal közösen felkért, a kortárs művészetben jártas helyi szakemberekből, a public art területén elismert szakértőkből és a Lektorátus képviselőiből álltak.

A pályázatkiíró - élve a pályázatkiírásban fenntartott jogával - a szakértők által kiválasztott művek egy részénél a terveknek a helyszínek adottságaihoz adaptált átméretezését és így a felhasználási díj arányítását kérte a művészektől. A megítélt összegek már a művészek által módosított terveknek felelnek meg.

A kuratóriumok által megalkotásra kiválasztott pályaművek és a megítélt felhasználási díjak (utóbbiak sem az áfá-t, sem az esetleges munkáltatói közterheket nem tartalmazzák, amelyeket a pályázatkiíró a megítélt összegen felül fizet.):

 


Dunaújváros


László Gergely - Rákosi Péter:

Második Dunaújvárosi Garázsfesztivál

1.000.000.- Ft

     
Hatala Noémi - Kálmán Mátyás -
Ránki Dániel:
Paneltetrisz
1.000.000.- Ft
     
(A döntés után az alkotók visszaléptek, nem valósul meg)  
     
Andreja Kulunčić: Jövőkép Dunaújváros
1.000.000.- Ft
 

 

 

(Az alkotók által lemondott Paneltetrisz projekt helyén, a dunaújvárosi kuratórium döntése alapján)


A kuratórium tagjai voltak: Bencsik Barnabás művészettörténész, kurátor, a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója, Leposa Zsóka művészettörténész, a Lektorátus területi referense (a pályázatkiíró képviseletében) Szabó Tamás szobrászművész, docens (Szegedi Tudományegyetem, Művészeti Intézet) és Zólyom Franciska művészettörténész, kurátor, a Kortárs Művészeti Intézet - Dunaújváros igazgatója.



Eger


Szigeti Gábor Csongor:

Dis-play Dobó tér

970.000.- Ft

     

Szigeti Gábor Csongor:

Dis-play
Eszterházy Károly Főiskola

565.000.- Ft


A kuratórium tagjai voltak: Erőss István képzőművész, tanszékvezető docens (az Eszterházy Károly Főiskola és a város képviseletében), Petrányi Zsolt művészettörténész, kurátor, a Műcsarnok igazgatója, Simon Katalin művészettörténész, kurátor, a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum Kiállítási osztály osztályvezetője és Sós Katalin tanácsos, a Lektorátus területi referense (a pályázatkiíró képviseletében).



Győr


Németh Ilona:

Tükör

1.000.000.- Ft

     

Horváth Csaba Árpád:

Bizalom

700.000.- Ft

     

Árki Tibor - Kovács Gergely:

Város madaraknak

300.000.- Ft

 
(Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a kuratórium döntése után jelezte: a public art munka
elhelyezését nem engedélyezi. A mű a szegedi REÖK - Regionális Összművészeti Központ segítségének köszönhetően Szegeden, a Dugonics téren lesz látható.)


A kuratórium tagjai voltak: Gaál Tamás szobrászművész, docens, (Pécsi Tudományegyetem, Művészeti Kar, Vizuális Művészeti Intézet), N. Mészáros Júlia művészettörténész, a Városi Művészeti Múzeum igazgatója (a város képviseletében), Timár Katalin művészettörténész, a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum kurátora és Leposa Zsóka művészettörténész, a Lektorátus területi referense (a pályázatkiíró képviseletében).



Miskolc


Árki Tibor - Kovács Gergely:

Város madaraknak

300.000.- Ft

     
Balázs Mariann: Labirintus
650.000.- Ft
     
Imre Mariann: A múlandóság rögzítése
című pályázat második része
400.000.- Ft
     

Kovács Kolos Márk:

Bútor (kanapé)

400.000.- Ft

     

Török Eszter:

Interaktív fényvetítés

600.000.- Ft


A kuratórium tagjai voltak: Bán András művészettörténész, kurátor, a Miskolci Galéria - Városi Művészeti Múzeum igazgatója (a város képviseletében), Körösényi Tamás szobrászművész, tanszékvezető docens (Magyar Képzőművészeti Egyetem), Simonffy Szilvia művészettörténész, a Lektorátus területi referense (a pályázatkiíró képviseletében) és Százados László művészettörténész, kurátor, a Magyar Nemzeti Galéria munkatársa, a Balkon szerkesztője.



A public art munkák a következő időpontokban jelennek meg a köztereken:

Szeptember 9. (szerda)

Miskolc

   

Szeptember 18. (péntek)

Második Dunaújvárosi Garázsfesztivál
(Dunaújváros)

 

 

Október 15. (csütörtök)

Árki Tibor és Kovács Gergely
Város madaraknak című projektje
(Szeged)

   

November 11. (szerda)

Eger

   

November 12. (csütörtök)

Győr

   

November 13. (péntek)

Andreja Kulunčić
Jövőkép Dunaújváros című projektje
(Dunaújváros)

 

Letöltés rtf formátumban /37 kB./

 

Nyitólap / Műbírálat / Pályázatok / Ösztöndíjak / Díjak / Kiadványok / Munkatársak / Archívum / Linkek / Névjegy