A művész fotója

Sugár János

Elnézést

A 4 városban összesen 5 helyszínen párhuzamosan megvalósult public art munka egy-egy tipográfiájában és zsánerében a közúti helységnévtáblákra megtévesztésig emlékeztető, egymásnak háttal szerelt, így mindkét oldalról olvasható táblapárból állt.
A Kb. 60 x 200 cm-es, forgalmas közúti csomópontokban, az út fölé nyúló lámpaoszlopokon elhelyezett fehér táblákon fekete betűkkel jelent meg az enigmatikus üzenet: elnézést.
A program egy-egy változata már megvalósult Budapesten 2004-ben (Batthyány tér) és 2005-ben (Szent Gellért tér) a pont:itt:most című köztéri szoborpályázat keretében.

"(.) a kaotikus városi vizualitás közepén, reklámok, útmutatók, graffitik, óriásplakátok özönében egy ilyen, szándékosan egyszerű munka nagy hatású lehet. Az első kérdés, amit felvet, hogy itt és most ki is kér kitől elnézést, és már csupán ez a kézenfekvő interpretációs feladat is messze viheti a nézőt. Ugyanis be kell látnunk, hogy sok a lehetőség az elnézést kérésre. Tehát mindenki aktuális diszpozíciójának megfelelően értelmezheti az elnézést. A tábla továbbá alkalmas képi üzenetek készítésére (valaki lefényképezteti magát a tábla alatt, és úgy kér elnézést), aztán gyakorolhatjuk a szó kimondását is; egy biztos, amíg ez a munka köztéren lesz, addig többször fog elhangzani, hogy ELNÉZÉST, mint egyébként."

- idézet a pályázatra beadott műleírásból

A lámpaoszlopra szerelt, úttest fölé benyúló mű a Rákóczi Ferenc utca egy forgalmas kereszteződésében, a ferences rendház mellett, kb. 3 m magasan volt látható. A kereszteződés Szombathely egyik problémás közúti csomópontja, ahol gyakoriak a balesetek, az üzenet így a helyhez kötődő értelmezést is kapott.

 




Fotó: Lektorátus

 

 

Nyitólap / Műbírálat / Pályázatok / Ösztöndíjak / Díjak / Kiadványok / Munkatársak / Archívum / Linkek / Névjegy