|

Fotó: Fazekas Bence
Imre Mariann
A múlandóság rögzítése
A public art munkával a művész egy konkrét, helyspecifikus térhasználatra reflektált. Az elfogadott koncepció szerint a miskolci Hősök terén meglévő díszburkolat egy részét - a burkolat kiosztását követve - azonos méretű beton járólapokra cserélte volna, amelyeken vörös, rózsaszín és világoskék színű fonallal hímzett babakocsi nyomvonalak mintázata látható.
A hímzett betont a szerző egy miskolci civil csoport, a Holdam Egyesület női közösségének tagjaival közösen készítette el. A teret ténylegesen használó kismamák így - a művész által tartott workshop-on - részt vettek a "hímzés" elkészítésében, egy-egy babakocsi-nyomvonal megvarrásában.
A burkolatba illesztésre - az engedélyező önkormányzati adminisztráció működési zavarai miatt, sajnálatos módon - végül nem kerülhetett sor, ezért a szerző a kompozíció elemeit a burkolat folytatásaként, közvetlenül a talajba süllyesztve helyezte el. A mű mellett felállított pad lehetőséget nyújtott az alkotás részleteinek elmélyültebb szemrevételezésére is.
A public art munka egy napig volt a Hősök terén látható. Mivel az elemeket a szerzőnek nem volt lehetősége rögzíteni, a mű épsége és a balesetveszély elkerülése érdekében a hímzett járólapok végül a Miskolci Galéria udvarán kaptak végleges elhelyezést.
A mű kopásával a művész számolt, a koncepció része volt, hogy ez is a múlandóságot nyomatékosítja. Az alkotó a program lezajlása után eredetileg is tervezte a hímzett beton járólapok elhelyezését kisebb igénybevételnek kitett járófelületen vagy muráliaként, de a munka - idő előtti - eredeti kontextusától való részbeni megfosztását kudarcként élte meg.
|